Katonák


A magyar kormány már első, április 12-i ülésén kérte a királytól a Galíciában állomásozó magyar ezredek hazarendelését, de ennek nem lett eredménye. A magyarországi hadi főparancsnokságok sem kaptak utasítást arra, hogy a magyar minisztérium rendelkezéseit kövessék. Ez részben azt jelentette, hogy a fegyverkészletekből nem tudtak juttatni a nemzetőrségeknek, részben pedig azt, hogy a kezdeti rendfenntartásra nem állt rendelkezésre megfelelő katonai erő. Április 20-ig már 26 megye kért katonaságot ilyen célból. Egy héttel később, 26-án határozott a minisztertanács arról, hogy „[az] országbani mozgalmak vészteljes természete szükségessé tevén egy mozgó nemzetőrség felállítását, vagy egy önkénytes őrsereg kiállítását most, midőn a katonaság hiányát annyira szükséges pótolni, annál fogva a 10,000 emberre költségvetés tétetni rendeltetett…” (F. Kiss Erzsébet szerk.: Az 1848-1849. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek. Akadémiai Kiadó, Budapest 1989. A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 15.) A nemzetőrségről szóló törvény adott erre lehetőséget, amely kimondta, hogy rendkívüli esetben a nemzetőröket a lakóhelyük határán túl is bevethetik. Nagy Iván is naplójában megjegyzi: „Azért írtam följebb önkénytest, mert akkor eleinte még így neveztetett (meg azonkívül országos hadinemzetőrnek) és csak később kaptuk a honvéd nevet.”