Budapesten kitört a forradalom!

A kommunizmussal szembeni ellenállás nem 1956. október 23-án kezdődött. Az „ötvenes évek” a kommunista diktatúra legsötétebb korszaka volt. A magyar nép döntő többsége az életet nehéznek, a fennálló rendszert pedig hazugnak és igazságtalannak tartotta. A terror légkörében egyre nőtt az elkeseredés.
Az októberi események egyik főszereplője az egyetemi ifjúság. A hónap közepén, Szegeden megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, melyhez egy héten belül csatlakozott a többi egyetem ifjúsága is. A MEFESZ független volt a kommunista párttól, ami addig elképzelhetetlen volt.
A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai október 22-én olyan politikai követeléseket fogalmaztak meg, pontokba szedve, mint egykoron a Pilvax kávéház fiataljai. Elhatározták, hogy rokonszenvtüntetéssel üzennek a valóban baráti lengyel népnek. Lengyelországban ugyanis nyár óta folyt a politikai huzavona a dogmatikus sztálinisták és a reformokat sürgető kommunisták között. Október 23-án délután három órakor megkezdődött a tüntetés. A demoralizálódott pártvezetés, a tömegdemonstráció bizonytalan kimenetelétől tartva, kapkodott, s a rádióban ellentmondó hírek hangzottak el a felvonulás engedélyezéséről.
A pesti oldal egyetemistái a Petőfi-szobornál gyülekeztek. Innen vonultak át a Margit-hídon a budai Bem-szoborhoz, ahol a műszaki egyetemisták jöttek össze. Ekkor már köztük voltak a gyári munkások, a tisztviselők és alkalmazottak, az értelmiségiek. Jelszavak visszhangoztak: „Függetlenség, szabadság, lengyel–magyar barátság!”, „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”, „Szovjet sereg menjen haza, Sztálin-szobrot vigye haza!”
Azzal, hogy valakik kivágták a szovjet mintájú címert a trikolórból, megszületett a forradalom jelképe: a lyukas zászló. A tömeg, hogy nyomatékot adjon a szavainak, a Parlament elé vonult. Az Országház tetején a megszokott vörös csillag világított. „Csillaghullást akarunk!” – kiabálták a tüntetők. Nagy Imrét szerették volna hallani. Közben a felvonulók egy része, több órás erőfeszítéssel, ledöntötte a Sztálin-szobrot. Egy másik csoport a Magyar Rádió épületéhez ment, de követeléseiket nem olvasták be. Este nyolckor Gerő Ernő, az MDP új első titkára sokakat felháborító rádióbeszéde olaj volt a tűzre. A tüntetők valahonnan fegyverekhez jutottak, és tűzharcba kezdtek a rájuk tüzelő ÁVH-sokkal. Hajnalra elfoglalták a Rádiót. Még azon az éjszakán szovjet páncélosalakulatok érkeztek Budapestre.
A kommunista párt vezetősége, engedve a népakaratnak, Nagy Imrét kinevezte miniszterelnöknek. Budapest különböző pontjain – Baross tér, Corvin-köz, Tűzoltó utca, Széna tér stb. – fegyveres csoportok szerveződtek, és felvették a harcot a szovjet tankokkal, valamint a mellettük harcoló magyar ÁVH-sokkal és katonákkal.