Kakuk Józsika

Az 1956. december 8-ai sortűzre emlékezve adjuk közre Praznovszky Miklós Ferenc Nagy Iván Honismereti Pályázatra írt munkáját. Kakuk Józsika a salgótarjáni sortűz áldozatául esett. A szerző a kisfiú családjának visszaemlékezése alapján egy salgótarjáni tízesztendős kisdiák segítségével napló formájában jeleníti meg az eseményeket.

„Emlékeim, gondolataim, érzelmeim a napló kapcsán”

„1956. Vajon mire emlékezhet vissza az az ember ötven év múltán, ki akkor még csupán öt esztendős volt maga is? Hangok, halvány emlékkép felvillanások, a félelem, a rettegés érzete. A Füleki úton lévő házunk előtt, a köves somosi országúton vonuló, az éjszaka csendjét szétrikoltó harckocsilánctalpak csörgése, édesanyánk gyermekeit védő eszelős bátorsága, Sára nagynénénk szívet tépő jajveszékelése, karján felnőtt fia véres ruháival. A kor, melyben nem volt jó ajánlólevél kispolgári család szülöttének lenni, mikor bűn volt a hitélet, lassan elmúlt, jött a változás, az úgynevezett konszolidáció időszaka. A gyermek mit sem érthetett kisdobos, majd úttörő ruhába bújtatottan a világból, a szülők kommunista szidalmai, és a zászlósléggömbös május 1-ek szembenállásáról.
1956. Lassan már teljesen kihal az időszak akkori ifjú és felnőtt generációja. Ma már kézen fogva helyezik el a megemlékezés koszorúit bűnösök és áldozatok leszármazottjai, a megbékélés jegyében, vagy éppen politikai tőkét kovácsolnak egymás elődeinek felkutatott bűneiből, netán erényeiből. Még vannak közöttünk, bár egyre kevesebben, élő kortanúk, események résztvevői, szenvedői, térben és időben egyre jobban elmosódó emlékezettel. A történések idővel történelemmé válnak, mikor már nincs élő emlékezet, tananyaggá válik minden, vagy a mindenkori politikai hatalom eszközévé silányul. Sárguló lapok, porladó fejfák emlékeztetnek a múló időre. Mégis elkerülhetetlen, hogy ne szembesüljünk múltunkkal.
1956. Ötvenedik évfordulójához érkeztünk Salgótarján város legtragikusabb, véráztatta időszakának. Ünnepi beszédek, megemlékezések, koszorúzások, kitüntetések, rendezvények sokasága zajlik ez alkalomból. A magam részéről ebben a dokumentum-vízió szerű formában emlékezem, nem a hősökről, a felnőtt áldozatokról, hanem arról a tízesztendős salgótarjáni kisfiúról, a december 8.-i gyilkos sortűz legfiatalabb áldozatáról, Kakuk Józsikáról, kit a nagyok nem engedtek felnőtté válni, örökre gyermek maradt.”
Praznovszky Miklós Ferenc