Kishartyán

október 28:

  • A községben felvonulásra került sor, mely során Varga Ferenc elszavalta a Nemzeti dal című verset. A szervezők – Bocsó József, Csuka Imre és Csuka József, – létre akarták hozni a forradalmi tanácsot, de a lakosság nem támogatta az elképzelést.

október 30:

  • Megalakult a forradalmi tanács. Elnöknek Antal Józsefet választották, míg általunk ismert tagok lettek: Csuka Imre, Csuka József, Juhász János, Juhász Jenő, Juhász József, Juhász Tihamér és Kovács József.

október folyamán:

  • Megszervezték a nemzetőrséget, melynek többek között Antal József Gábor, Ferenc József, Juhász Béla, Juhász József és Varga Árpád lett a tagja.

november 8:

  • A forradalmi tanács befejezte tevékenységét.