Palotás

október 27:

  • Ozibiusz István a községi hangoshíradón keresztül szólította fel a lakosságot a felvo­nu­lás­ra, amely során eltávolították a község középületein lévő címereket.

október 28:

  • A kultúrházban került sor a forradalmi tanács megválasztására. A lakosság által vá­lasztott elnökség nevében Csengő Győző iskolaigazgató tett javaslatot a leendő ta­nács­ta­gokra, akik közül az alábbiak lettek tagjai a forradalom testületének: Ambrus Antal, Berkes Illés, Fehér Miklós, Kovács Ferenc varga, Kovács József, Markolt János pete, Mol­nár Mihály, Obreczán András, Orgoványi János, Szabó Imre, Tóth János varga, Var­ga János papp, Varga József mészáros, Varga Lajos, Varga Péter és Vida Ferenc. A megválasztottak nevében Orgoványi Mihály elnök köszönte meg a lakosság bizalmát. Más források szerint Szabó Imre volt a tanács elnöke. A népgyűlésen állították fel Fehér Vil­mos parancsnokságával a nemzetőrséget is. A választás után pedig elfogadták a kormányhoz címzett 25 pontos községi követeléseket.

november 2:

  • A forradalmi tanács határozata értelmében az iskolában felrakták az egyházi jelképeket.

november 3:

  • Közérdekű kérdéseket tárgyalt a forradalmi tanács. Berkes Illés tájékoztatta a testületet, hogy elszállították Budapestre a lakosság által összegyűjtött élelmiszereket. Az ülésen Molnár József tanítót és Tóth Lászlót bízták meg a község képviseletével a járási for­ra­dalmi szervek felé.

november 19:

  • A forradalmi tanács a községfejlesztési alap felhasználását tárgyalta. Kilátásba helyezték a Ságvári és a Sport utcák kövezését, a sportöltöző felépítését és a kultúrház alapjainak lerakását.