Szuha

október 27:

  • A Pilinyi Lászlóéknál tartott lakodalomban éjjel már sokan nemzetiszínű kokárdát viseltek.

 október 28:

  • Délután Pilinyiék lakodalmas házából indult el a felvonulás, miután Bakos Antal elmondta, hogy hogyan élte ő meg Homokterenyén aznap délelőtt a felvonulást, illetve azt követően, hogy Bakos József elkészített egy beszédvázlatot Pilinyi László részére. A Pilinyiéktől elinduló kb. 15-20 fős gyülekezet fokozatosan tömeggé gyarapodott, a felvonulás pedig tüntetéssé vált, ugyanis a résztvevők a forradalmat éltetve Kossuth-nótákat énekeltek, illetve olyan jelszavakat kiabáltak mint: „Kossuth címer, magyar haza, min­den ruszki menjen haza”, „Munkát kenyeret, Rákosinak kötelet”, „Rákosi a Dunába, Ge­rő Ernő utána”. A tanácsháza előtt beszédvázlata alapján Pilinyi egy igen mérsékelt han­gú beszédet intézett a kb. 60-80 fős tömeghez, majd Bakos Sándor ifj. elszavalta a Nemzeti dalt. Innen végigvonultak a falun, ahol ekkorra már kb. 800 fő volt jelen. Itt Pilinyi ismét szólt a tömeghez, amely ezt követően megfordult és visszaindult a községháza elé, ahol elégették a vörös zászlót és összetörték Rákosi és Sztálin mellszobrait, az iskola tantermében levették a címert, a Lenin képet és a templomból egy ke­resztet vittek át helyükre. (Szuhahután az elkövetkező napokban kápolnának ren­dez­ték be az egyik tanterem deszkával elrekesztett részét.)

október 29:

  • Az esti órákban mintegy 150 fő megválasztotta a falu 16 fős forradalmi testületét a nemzeti bizottságot, s annak vezetőit. Elnök Kukucska László, egy éppen abban az évben érettségizett fiatalember lett. (Először Pilinyi Lászlót, majd Bakos Józsefet jelölték elnöknek, azonban ők a tisztséget nem vállalták.) Ezt követően megtörtént a 8 tagú nemzetőrség megválasztása, majd felszerelése is 2 kispuskával és 3 hadipuskával. Ve­ze­tőjük Pilinyi László bátyja, Pilinyi János  A nemzetőrség legfőbb feladata a rend biztosítása, illetve a falopások megakadályozása volt.

november 4-10:

  • Kukucska László lemondott nemzeti bizottsági elnökségéről – nem voltak megelégedve vele –, s Lenkei Károly vb-titkár kérésére Pilinyi László a rend helyreállításáig, egy-két hétre, elvállalta az elnökséget. (Eddig nem tudtuk tisztázni, hogy Pilinyi ekkor még a forradalmi nemzeti bizottságnak, vagy már az újra színre lépő tanácsnak lett-e az elnöke. Tény viszont, hogy a forradalom előtti vb-elnök – Végh Sándor – november 10-e után már nem vállalta régi posztját, továbbá az is biztos, hogy Pilinyit azt követően nevezte ki december 1-én hivatalosan is a salgótarjáni járás a falu tanácselnökének, hogy előtte már jó két hete ellátta ezt a munkakört.)