Hadviselő harangok


Az 1914 nyarán kirobbant I. világháború életet lehelt a balkáni háborúk tapasztalatai miatt meghozott, háború esetére szóló kivételes intézkedéseket szabályozó 1912. évi LXIII. és a hadiszolgáltatásokról szóló 1912. évi LXVIII. törvényekbe. Az elhúzódó háború miatt szükségessé vált a központosított anyaggazdálkodás, melyben – többek között – a hadiipar működéséhez szükséges anyagok is sorra kerültek: fémek, kender, gyapot, gyapjú, len és bőr.
A hadsereg céljaira szolgáló fémek beszerzésének megkönnyítése céljából a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1915. VIII. 18: 7903. eln. szám alatt köriratot küldött az egyházak részére, hogy „nélkülözhető harangjaikról lemondjanak”. Ennek előkészítésére szeptember 15-i határidővel írásbeli kimutatást kért az összes templom és zárda harangjairól. A kimutatásban a következő adatokat kellett szerepeltetni: a helység nevét, a lakosok számát, a hívek számát, a templomok ill. kápolnák számát, a bennük levő harangok számát (a régi harangoknál a készítés időpontját), a harangok hozzávetőleges súlyát, a harangok anyagát, több harang esetén az esetleg megtartani szándékozott harang megjelölését, valamint a műértékkel bíró harangok megjelölését.
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1916. III. 21: 413/1916. számú egyházi főhatóságokhoz intézett körlevele tájékoztatott a harangok leszerelésének és átvételének rendjéről: a leszerelés költségei a hadvezetőséget terhelik, a lebonyolítást általuk megbízott vállalkozók fogják végezni. A harangok leszerelése során jegyzőkönyvet vezetnek, térítési díjként 4 korona/kg összeget fizetnek. A leszerelés során a tornyokban keletkezett esetleges károkat a katonai parancsnokságok kötelessége helyreállítani.
1917-ben ismét foglalkoztak a harangok begyűjtésével: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 5277/1917 eln. számú leiratában arról tájékoztatott, hogy az eddig meghagyott harangok egy részét is igénybe kell venni hadi célokra. A beszolgáltatás alól csak a történelmi és műértéki beccsel bíró harangok mentesülhetnek. Ezért kimutatást kértek az 1700 előtti harangokról, s benne részletes adatszolgáltatást kellett benyújtani a mentesítés indokairól. Az 10015/1917 eln. számú átiratban a minisztérium módosított: közölte az egyházi főhatóságokkal, hogy mivel a történelmi és művészeti értékkel rendelkező harangok száma olyan csekély hazánkban, hogy „az ország túlnyomó részében egy harang sem maradna meg”, ezért mindazon templomok esetén, amelyeknek egyébként egyetlen harangja sem maradna: vallási célokra egyetlen – mégpedig mindenütt a legkisebb – harang meghagyandó.
Az I. világháború a mai Nógrád megye harangállományának 57%-át elpusztította. Szám szerint a 498 bronzharangból legkevesebb 284 harang rekvirálását jelentette ez.
Losoncon, a református templomból a mellékelt jegyzőkönyv tanúsága szerint 1916. november 4-én két harangot vittek el.

írta: Szepessyné Judik Dorottya


A rekvirált losonci harangoktól a Losonci Ujság 1916. december 7-én megjelent számában özv. Fogt Ferencné által írt verssel búcsúztak el:

„Búcsú a harangunktól
(1916. december 3.)

Örömmel vittünk föl
tornyunk magasába,
Hogy onnan hívj minket
az Isten házába,
Halottainkat kisérd
utolsó utjára.

A te érces hangod
ébresztett bennünket,
az ár, a tüzvész veszedelmére,
hogy siessünk a
bősz elemek
megfékezésére.

Most könnyes szemmel
hozunk közibünk a földre,
hogy nagy harcainkban
légy segítségünkre,
Segíts fényes
győzelemre!

Ellenségünk látván
hangotok hatását
Mint az öt világrész
elesett népének
bosszu kiáltását.

Látván a vezérek
harcoló seregük
teljes leverését,
Pokoli tervüknek
megsemmisülését.”


 


 

error: Védett tartalom!