Czinke Ferenc

Czinke Ferenc 1926. október 20-án született a bodrogközi Nagyrozvágy-Meszeske tanyán. Édesapja Czinke András, édesanyja Palóczi Erzsébet. Felesége Simon Gizella. Elemi iskoláit a tanyavilágban, a középiskoláit Sárospatakon, a Református Tanítóképző Intézetben végezte.
A NEKOSZ tagjaként a Dési Huber Képzőművész Kollégium egyik alapítója volt. Megszakításokkal rajztanári diplomát szerzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Derkovits ösztöndíjasként elvégezte a MLEE esztétikai tagozatot. 1961 és 1964 között Derkovits ösztöndíjas, majd 1964-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. 1968-ban és 1972-ben szintén több hónapot töltött Rómában. 1978-ban az olasz kormány támogatását nyerte el.
Vendégtanárként tanított Svédországban és Finnországban. 1990-ben a Sárospataki Főiskola címzetes főiskolai tanárává nevezték ki. Tanulmányúton járt Ausztriában, Törökországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Szovjetunióban és Bulgáriában. 1964-tol a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tanáraként, majd 1986-ig a Bolyai János Gimnázium rajztanáraként dolgozott. Ez utóbbi intézményben szervezte meg az ország első iskolagalériáját Derkovits Gyula Iskolagaléria néven. Hivatásos festőművész-grafikus. Tagja volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, mely megyei csoportjának közel negyven éven át titkára volt. Tagja volt továbbá a Magyar Alkotóművészek Országos egyesületének és az UNESCO Nemzetközi Képzőművészeti Szövetségének, IAA, AIAP (Párizs).
Képzőművészeti munkássága mellett több hazai irodalmi folyóirat közölte glosszáit, novelláit, tanulmányait. Tihanyi mesék címmel magyar-német nyelvű mesekönyve jelent meg 1990-ben. Több könyvet tervezett és illusztrált az Európa Könyvkiadó megbízásából. Rézkarcokat, litográfiákat, fametszeteket, kollázsokat, zománcképeket, majd komputer-grafikákat készített.
Czinke Ferenc (Nagyrozvágy, 1926. november 4. – Salgótarján, 2000. november 23.) Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus- és festőművész.

 

error: Védett tartalom!