Mauks Kornélia

Írónő, Mikszáth Kálmán sógornője. Mauks Mátyás balassagyarmati szolgabíró, ügyvéd és Hercsút Kornélia leánya. Tizenegy testvére született, de csak négyen élték meg a felnőtt kort. Testvérével, a nála két és fél évvel idősebb Mauks Ilonával igen szoros kapcsolatban álltak. Mauks Ilona a húgát, akit leveleiben Nelkaként emlegetett, beavatta titkaiba, Kornélia segítette Mikszáth és Mauks Ilona első, titkos házasságkötését is. Később is a család mellett maradt, soha nem ment férjhez. A válás, és édesapjuk halála után Ilonával vitték tovább a birtokot, majd az újabb házasság után a Mikszáth-fiúk nénikéjeként rendszeresen mesélt nekik. Kornélia meséit hallva, Mikszáth Kálmán is támogatta sógornője írói szárnypróbálgatásait, és Pósa Lajos, „Az Én Újságom” című gyermekirodalmi lap alapítója, szerkesztője is bíztatta. Meséi, írásai különböző lapokban jelentek meg: a Magyar Lányokban (Képes hetilap fiatal lányok számára), és a Pesti Napló gyermekirodalmi rovatában. Olyan írókkal szerepelt együtt, mint Krúdy Gyula, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc vagy Benedek Elek. Több önálló kötetet is kiadtak műveiből: Fehér Rózsa és egyéb történetek (1905), Zörgő harasztok (1909), Regényhősnők (1914), Képek Mikszáth Kálmán életéből (1918), Mikszáth Kálmánról (1921). A borzvári kastély titka 1903-ban jelent meg a Magyar Lányokban folytatásokban, majd 1924-ben önálló kötetben. Regényhősnők című alkotásában saját életüket írta meg. „Falun laktunk egy meglehetős nagy udvarházban, amelynek minden zege-zuga úgy télen, mint nyáron, tömve volt vendéggel. Egyetlen egy hely, ahova vendég – értem a felnőtteket, – soha be nem tette a lábát, a mi gyermekszobánk volt. Akkor nem értettem, miért? De ma már nagyon természetesnek tartom. Ez a szoba volt a mi korlátlan birodalmunk, itt csinálhattunk bárminő felfordulást, rendetlenséget, öreg dadánk elnézte, soha nem tett panaszt ellenünk, sőt egyes csínytevéseinket titkolta és takargatta.” Irodalomtörténeti szempontból sok érdekességet tartalmaz a Mikszáth Kálmánról szóló két visszaemlékezése. Ebben ír a korai évekről, Mikszáth esküdti és ügyvédbojtári tevékenységéről, az író alkotói módszeréről, és az 1910-es nagy, negyvenéves jubileum ünnepségről is. Tőle tudjuk, hogy Mikszáth „hogyha írt valamit, rendesen nagy aggodalmai támadtak, de azután, ha valakinek felolvasta vagy elmondta, és az a valaki nagyon megdicsérte, rögtön visszatért az önbizalma és újult kedvvel folytatta a munkát. Néha társaságban el-elmondta: — Nem tudok dolgozni, ha csak nem dicsérnek.” Mauks Kornélia méltatói szerint íróként „becses emlékezéseit valami bájos, a Mikszáth stíljétől ihletett, s a maga egyéni hangját mégse veszélyeztető íróművészettel adja elő.” Ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy „hosszú életének tetemes része másokért telt el, neki a sors csak önfeláldozó jóságot adott. A nagy író családi életének őrző angyala, a gyerekek mesemondója volt két nemzedéken át.”
Mauks Kornélia (Mohora, 1856. márc.29.-Horpács, 1924. márc.10.)