Pál István

Pál István 1919. február 25-én született Kétbodonyban egy kilenc gyermekes család első fiúgyermekeként.
Édesapja idősebb Pál István gulyás, édesanyja a bánki származású Ciglan Erzsébet. A családban sokan zenéltek valamilyen hangszeren. Elmondása szerint édesapja, idősebb Pál István már születése pillanatában kezébe adta a dudát. Ifjabb Pál István lánytestvérei közül többen kitűnő énekesek lettek. Gyermekkorában a pásztorkodás tudományával együtt sajátította el a furulya-, a flótás- és a dudajátékot. Tizenöt évesen átmenetileg komenciós kocsisnak állt Alsópeténybe, 1935. augusztus 20-án apja egyik jó barátja, Koós József duda-furulyás elvitte magával a nógrádi várba, ahol is énekével, dudálásával óriási sikert aratott. Koós József dalai szerepelnek Bartók Béla Magyar Daloskönyvében.
Hangszereit maga készítette. Tüzérként harcolt a II. világháborúban.
1939-ben vette feleségül Garai Ilonát és ekkor költözött Tereskére. A háborút követően apja tanácsára elszegődött Szécsénkére gulyásnak, majd Nógrádsápra, kanásznak. Felesége biztatására 1957-ben juhászoktól elsajátította a juhokkal való bánásmód fortélyait. Így került a borsosberényi Állami Gazdasághoz, ahol 18 évet töltött el juhászként. Innen ment nyugdíjba 1979-ben.
Pál Istvánt 1992-ben fedezték fel a népzenekutatók (Agócs Gergely, Juhász Zoltán). Ettől kezdve rendszeresen jártak hozzá néprajzi gyűjtők, furulyázásáról, dudálásáról, énekeiről számos felvétel készült. Száznál jóval több népdalt, köztük meglepően sok régi stílusú dallamot, dudanótát, pásztor- és betyárnótát rögzítettek előadásában. 1994-ben megkapta a Népművészet mestere díjat, 2003-ban Madách-díjban részesült.
2015. március 2-án hunyt el Balassagyarmaton
A Pál István mesél – Egy nógrádi magyar pásztorember mesekincse című kiadványt 2017-ben a Hagyományok Háza jelentette meg.
Pál István (1919 – 2015) „az utolsó nógrádi dudás”