Oklevelek


Az oklevelek egy részét pergamenre írták. A pergamen, vagy íróhártya kikészített állatbőr. Alapanyagul kisebb állatok – borjú, kecske, juh – bőre szolgált. Többszöri tisztítás, szárítás után vált írhatóvá. Az 1500-as évektől egyre ritkábban használták, elsősorban ünnepélyes alkalmakra.

Más részük papíralapú. Magyarországon a 14. századtól kezdték használni a papírt, így az oklevelek anyaga is egyre inkább ez lett.

Oklevelet nem csak a király adott ki, hanem világi és egyházi főméltóságok is. 1730-ban például Galántai Eszterházi Imre hercegprímás oklevélben erősítette meg, hogy Érsekvadkerten az érseki uradalomból birtokot adományozott Latkóczy Györgynek és Árvai Tamásnak.

Formailag ezek is hasonlóak a királyi oklevelekhez. Három részre tagolódnak: bevezetés, tárgyalás és befejezés.

A bevezetésben címeinek felsorolásával megnevezik az oklevél kiadóját, az oklevél címzettjét és a következő részhez átvezetésként rövid üdvözlést, salutatiót [szalutációt] mondanak.

A tárgyalási rész – latinul narratio [narráció] – az oklevél lényegi eleme. Itt beszélik el az oklevél kiadásának okait, és hogy miről rendelkezik. Például birtokadományozás, birtokcsere jóváhagyása, adás-vétel szentesítése, nemesség adományozása.
A záradékoló részben a rendelkezés megtartásának formáit nevezik meg, illetve a megszegőkre vonatkozó büntetés lehetőségét sorolják fel.

A befejezés tartalmazza a kiadás dátumát, az aláírásokat, illetve a korai időszakban itt kapott helyet a méltóságsor, amely a hamisítások megakadályozását szolgálta. Később a kancellária egy vagy több vezetője aláírásával hitelesítette az oklevelet.

Az évszázadok során természetesen nem minden oklevél maradt fenn eredeti, originális formában. Sok esetben az eseményekről úgynevezett átírt oklevélből értesülünk. Ezek többsége ugyanolyan hiteles, mint az eredeti.
Ilyen az itt látható 1542-ben keletkezett, Váci Konvent által kiadott oklevél is, melyet Berki Tóbiás kérésére írt át a Sági Konvent, s azt bizonyította, hogy Szabó László 1534-ben eladta neki horpácsi birtokát.

Az 1500-as évektől kezd elterjedni az oklevelek egy sajátos formája, a címeres levél, amely nemesség adományozását tartalmazza. Ezeket nevezi a köznyelv „kutyabőr”-nek. Aki ilyet kapott, a latin elnevezés – litterae armales [literé armáles] – alapján armalistának nevezték. Az ilyen nemesítés nem járt donatioval [donációval], azaz birtokadományozással. Őket hívták gúnyosan bocskoros nemeseknek, hétszilvafás nemeseknek vagy kurta nemeseknek.

A címeres levél kiadásáért fizetni kellett. Aki meg tudta vásárolni személyében lett csak nemes és címert kapott.