Az egyik legsérülékenyebb eleme, de egyben elmaradhatatlan része az okleveleknek a felsoroltakon kívül a pecsét. Ez a hitelesség mellett biztosíthatja a titkosságot, illetve a tulajdont. Ennek is több fajtája alakult ki, és formája is változott az idők folyamán.
Az úgynevezett zárópecsétet az összehajtogatott irat, oklevél külső részére öntött viaszba nyomták. Így a belső tartalmát csak a pecsét feltörésével, megsértésével lehetett megismerni.
A címeres leveleken leggyakrabban függőpecsétet használtak, azonban itt is előfordul az oklevél anyagára – vékony pergamencsík átfűzésével – nyomott hitelesítés. A pecsét védelmére sokszor papírfelzetet is alkalmaztak.
A függőpecsétet az oklevélhez a pergamenbe bevágott rések segítségével rögzítették. Ezen átfűzött zsinórok tartották a pecsétviaszt.
A hitelesítés így is sérülékeny maradt. Ezért fából esetleg vékony fémlemezből vagy szaruból készült tartóba sárgaviaszt öntöttek, s erre más színű, legtöbbször vörös viaszba nyomták a pecsétet.
Az évszázadok során nagyon sok oklevelet csonkítottak meg a pecsét kivágásával. Ez általában a tartalmat nem érinti, de az irat megrongálásával jár. Önmagában a pecsét lehet szép, azonban – elkülönítve az oklevéltől – értékének nagy részét elveszíti.