Térképek

„Salgótarján rendezett tanácsú város, Nógrád-vármegyében, a közeli és hatalmas Karancshegyről eredő Tarján-patak, illetve a Salgóhegy lábainál fakadó Salgó-patak forráscsermelyeinek egyesülésénél, egy Y-alakú és javarészt É-D-i irányú s hegyektől-domboktól övezett fővölgyben, hosszan terül el, behatolván kissé a keresztvölgyekbe is, mint azt a Pécskői- és Baglyaskővári-, továbbá a Forgáchtelepi-völgyeknél jól láthatjuk.
Salgótarján város az igen érdekes földrajzi fekvését és tájképi szépségeit is, az itt találkozó három különböző szerkezetű felszíndarabnak – 1) a Karancs-hegység kialudt andezit-dómvulkánjának, 2) a Medves hatalmas bazaltfennsíkjának és a lábainál fakadó Zagyva folyó forrásvidékének s 3) és leginkább pedig a hosszanti Tarján-völgynek és az azt szegélyező szép sasbérceknek köszönheti.”

Dr. Dornyay Béla: Salgótarján és a Karancs-Medves-vidék részletes kalauza. Salgótarján, 1929.


Adalékok a fenti panorámaképhez

Dr. Förster Kálmán, a város polgármestere és Fayl Frigyes, rajztanár, festőművész, a kép készítője közötti levélváltás az 1940-es évekből. (HU-MNL-NML-V.183.a. Salgótarján megyei város polgármesterének iratai, 13453-1940, 19222-1941)

 

error: Védett tartalom!