Kezdőlap

[… ] elismerem, azt amit gróf Károlyi Mihály képviselő úr tegnap mondott, azt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést kifejteni; hogy ne tudnók az ellenségnek a végleges győzelmet nagyon drágává tenni, de igenis elvesztettük abban az értelemben, hogy az erőviszonyok beállott eltolódásánál fogva a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet, és hogy ennek folytán keresnünk kell a békét oly feltételek mellett, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink elfogadnak.”- jelentette ki Tisza István 1918. október 17-én. Gratz Gusztáv – 1935-ben megjelent „A forradalmak kora” szerzője –  szerint a társadalom nagy részét váratlanul érte a háborús vereség híre, hisz az ezt jósoló ellenzéknek kevesen hittek. A hivatalos nyilatkozatok a forradalmi törekvések megelőzése érdekében titkolták a háború kedvezőtlen fordulatát. Tisza István kijelentése és azt követően Wekerle Sándor miniszterelnök lemondása számos eseményt indított el. Kezdetét vette az I. világháború végét követő átmeneti időszak, mely az őszirózsás forradalomtól a tanácsköztársaság, majd a trianoni békeszerződés és Horthy Miklós színrelépésén át a konszolidációig tart.

A történelmi Nógrád megyét sem hagyta érintetlenül a háborúból békébe tartó időszak eseményeinek láncolata és azok következményei.”Sodrásban és ellenállásban 1918-1924” című történeti blogunkban ezt a korszakot szeretnénk bemutatni, melynek alapját a MNL Nógrád Megyei Levéltárának az 1918. október 31. és 1924. február 15. közötti időszakban keletkezett iratokra vonatkozó forrásfeltárása képezi.

A blogban böngészhető ”virtuális forrásgyűjteménynek” a legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet az átmeneti időszak történéseire, illetve a levéltárban, mint a megye legautentikusabb „kincsestárában” őrzött dokumentumok jelentőségére.

A blog tematikája a kronológiát is követi, egy-egy téma köré szervezve levéltári forrásokat és az írott sajtót, amit indokol a levéltári források sokszínűsége: jegyzőkönyvek, iratok, plakátok, kisnyomtatványok, fényképek.

A válogatás során törekedtünk olyan dokumentumok kiválasztására, melyek a legpontosabban adják vissza az adott témát, illetve korszakot. A dokumentumok egy részét eredetiben, más részét átiratban tettük közzé. Az átirat készítése során az adott korszak nyelvezetét megtartottuk.

Bízunk benne, hogy az érdeklődők a bárki által böngészhető, folyamatosan frissülő történeti blogunkban tett virtuális visszatekintés segítségével átfogó képet kapnak a történelmi Nógrád megye viharos, átmeneti korszakáról.

Gusztiné Dr. Toronyi Judit
 igazgató
MNL Nógrád Vármegyei Levéltára