1918 őszére a hosszan elhúzódó háború nemcsak a Nógrád megyei illetőségű, bevonult férfilakosság hősies áldozatvállalását vette igénybe, hanem a hátországban élőkre is egyre nagyobb terheket rótt. Az egyre fokozódó teherviselést fokozták a közellátási problémák is.
A háborús körülményekből adódóan a mezőgazdaságnak megnövekedett szükséglettel kellett számolnia úgy, hogy a férfilakosság túlnyomó része a frontokon harcolt. Így a mezőgazdasági munkákat sem tudták teljes mértékben elvégezni. A háborús években a terméshozamok is csökkentek, illetve a megfelelő vetőmagokból hiány volt. A mezőgazdasági munkára bevethető lóállomány nagy részét lefoglalták szállítási, a marhákat szintén rekvirálták főleg élelmezési célból.
Ennek a helyzetnek megoldására, a legfontosabb élelmezési cikkek biztosítására, 1916-ban létrejött az Országos Közélelmezési Hivatal. Feladata volt a közélelmezés fedezésére szolgáló készletek biztosítása, elosztása, intézkedett az élelmezési cikkek áráról, szállításáról, kivitelének forgalmi korlátozásáról. 1918-ban az Országos Közélelmezési Hivatal feladatai oly mértékben gyarapodtak, hogy szükségessé vált a közélelmezési igazgatás decentralizálása, melynek következtében – a kormány 530/1918 M. E. rendeletével 12 közélelmezési kormánybiztosság és közélelmezési bizottságok felállítását rendelte el. Ami Nógrád megyét érintette közvetlenül, az a közélelmezési bizottságok munkája volt. A törvényhatóságonként szervezett közélelmezési bizottságok feladata volt a közélelmezési kérdésekben való véleménynyilvánítás, valamint a közélelmezés körében kiadott kormányrendeletek és egyéb hatósági rendeletek végrehajtásának ellenőrzése. Ezekben a bizottságokban a helyi érdekeltségek képviselői foglaltak helyet. 1918 októbere után a közélelmezést ismét központosították, így a kormánybiztosságok és a bizottságok megszűntek.
A közélelmezés biztosítása csak a mezőgazdasági termények lefoglalásával és a szétosztás hatósági biztosításával volt lehetséges. Egymás után vették zár alá a gabona- és hüvelyesneműeket, a kukoricát, a burgonyát és az állati termékeket. Az igénybevétel kiterjedt a cukorra is. A készletekből a fogyasztási szükségletek biztosítása a gazdasági szervek mellett a vidéki közigazgatás önkormányzati hatóságai bevonásával történt. A kormányrendeletek kijátszása ellen bevetették a szállítási, forgalmi korlátozásokat is: megjelentek a szállítási igazolványok. 1918-ban már belföldön is a szállítás igazolványhoz volt kötve.
A helyzetet nehezítette a mezőgazdasági termények és iparcikkek árának emelkedése. Hiába voltak hivatalosan megadva az árak, a kereskedőknél és a piacon más árak diktáltak. A megyének nemcsak a saját lakosságáról kellett gondoskodnia, hanem a Balassagyarmatra rendelt 85. közös gyalogezred pótzászlóaljáról, a vele együtt érkező máramarosi tartalékkórházról, a munkácsi 11. honvéd kiegészítő pótzászlóaljáról, annak tartalékkórházáról és ezek mellett megjelentek az erdélyi menekültek is. Élelmiszerellátás szempontjából tényező volt 1914 novemberétől a cs. és kir. 65. gyalogezred pótzászlóalja, majd 1915 novemberétől a cs. és kir. 30. gyalogezred pótzászlóalja, illetve a lembergi 31. gyalogezred 1915 őszétől Fülekre, Somoskőre, Ragyolcra és Salgótarjánba helyezett egységei.
A megye közellátása 1918-ban vált a legsúlyosabb problémává. A Nógrádvármegye 1918. január 19-én megjelent cikkében közzétették azt az alispáni jelentést, mely kénytelen volt elismerni, hogy az eddigi 25 vagon liszt helyett csak 12 vagon lisztet szállítanak le, és mivel 52 ezer ellátatlan van a megyében: egy-egy főre 5 kg sem jut. A megye nagyobb településein: Losoncon, Balassagyarmaton, Salgótarjánban hadikonyhákat állítottak fel. A balassagyarmati hadikonyhán 300 gyerek és 100 felnőtt kapott ebédet. Tóth Gyula salgótarjáni bíró, a miskolci székhelyű Fischer Lajos közélelmezési biztos részére 1918 július 28-án kelt levele szerint a községben 4441 ellátatlan volt, akik számára egy hónapban 7,20 kg fejadag mellett 310 mázsa lisztre, 10 kg-os havi fejadag mellett 444 mázsa búzára lett volna szükség. Kérte a liszt kiutalását az alispántól, ami addig nem történt meg: „Készletünk teljesen elfogyott, liszt és kenyér nélkül állunk”. A levél szerint a cséplés már a kezdetét vette, de az átvevő bizottságok részére nem történt felesleges terménybejelentés. Ennek dacára az elöljáróság tudomására jutott, hogy Luby István salgótarjáni földbirtokos 2 vagon búzát ajánlott fel a Haditermény Rt-nek és azt a közeljövőben el akarják szállítani. Ki is fakad ezen a ponton a levélíró: „Minthogy községünkben semmiféle készlet nincs, a közélelmezés fennakad az amugy is elkeseredett sociális érzelmekkel bővelkedő szervezett munkás elem türelmetlen és nagyban elégedetlen, éppen ezért az elégedetlenségből kifolyólag a jelzett buzának az elszállítását nem tartjuk a helyzet komolyságára való tekintettel czélirányosnak”.
Az 1918. október 31-én és november első napjaiban létrejött nemzeti tanácsok egyik legnehezebben megoldható problémája volt a közélelmezés biztosítása. A helyzet súlyosságát jól érzékelteti az, hogy a Kisterenyei Nemzeti Tanács 1918. november 25-én, a gabona kiosztása körül kialakult bizalmatlanság miatt lemondott. Ezeken az állapotokon a folyamatosan működő hadikonyhák, népkonyhák működtetése sem javított. Szintén súlyosbító tényező volt a frontról hazatérő katonák ellátásának szükségessége, illetve az egyre nagyobb mértékben elszaporodó fosztogatások, rablások is. <<< vissza