Horváth Endre

A Pozsony megyei Bazinban (ma: Szlovákia, Pezinok) született 1896. március 3-án. Édesapja a nemesi származású bibithi és legéndi Horváth Géza, édesanyja zsitvagyarmati (Bars megye) Soós Gizella. Az édesapa hivatalnokként, telekkönyvvezetőként dolgozott. A család 1908-ban Balassagyarmatra költözött, Horváth Endre itt fejezte be a gimnáziumot. 1914-ben, érettségi után joghallgatónak iratkozott be, tanulmányait azonban megszakította az I. világháború. 1915. május 15-től 1918 októberéig katonatisztként harcolt, gyalogsági hadnagyként szerelt le. Horváth Endre 1919–1925-ig az Iparművészeti Iskolában tanult grafika szakon. A vesztes világháború után függetlenné vált Magyar Királyságnak pénzügyi reformot kellett végrehajtania. Az infláció megfékezésére 1927. január 1-jétől bevezették az új fizetőeszközt, a pengőt. A Magyar Nemzeti Bank az átmeneti időszakban meghívásos pályázatot írt ki pénztervezésre, amelyet Helbing Ferenc nyert meg. Az ő ajánlására alkalmazták Horváth Endrét 1926. január elsejétől a Pénzjegynyomdában, ahol részt vett az első pengők rajzolásában, majd Franke Ruppert rézmetsző irányításával elsajátította a rézmetszés mesterfogásait. Belgiumba 1936-ban meghívták, hogy a brüsszeli Nemzeti Bank szakembereit tanítsa meg a rézmetszés és -nyomtatás technológiájára. Itt megismerkedett egy fiatal tisztviselőnővel, Hardy Rajmonde-nal, akivel 1937. február 27-én házasságot kötött.
1937 karácsonyán ifjú feleségével együtt hazatért Magyarországra. A házasság rövidesen felbomlott, közös megegyezéssel elváltak, s az asszony visszatért Belgiumba.
Horváth Endre 1937 februárjában megkapta a Magyar Iparművészek Országos Egyesületének ezüstérmét. 1939-ben előléptették a Magyar Nemzeti Bank felügyelőjévé. 1943 májusában Kassán (ma Szlovákia, Košice), a Magyar Országos Iparművészeti Tárlaton kiállított munkái elismeréséül állami iparművészeti aranyéremmel tüntették ki, mint Magyarország legjobb grafikusát. Horváth Endrét 1943-ban a Magyar Iparművészek Országos Egyesületének ügyvezető alelnökévé választották.
Horváth Endre bankjegyeihez elsősorban a palóc falvakból választott modelleket: a 2 pengősön megörökítette a népviseletbe öltözött hollókői anyát kislányával és a bényi palóclányt, a 20 pengősön a pataki aratókat. A történelem egyik legjelentősebb inflációjának 1946. augusztus elsején lett vége, amikor megjelent a forint. Horváth Endre megtervezte előbb a 10, majd a 100 forintos címletet, a Pénzjegynyomda munkatársait ábrázolva a bankjegyeken. Ezek ofszeteljárással készültek, mint az infláció pénzei is. 1947. február 27-én jelent meg az új, értékálló, réznyomatos 10 forintos, melynek az előoldalán Petőfi Sándor költő arcképe látható. Horváth Endre az új bankjegysorozatot történelmi személyiségek arcképeivel tervezte meg. A Pénzjegynyomdában a bankjegyek tervezésén és metszésén kívül Horváth Endre számos más feladatot is kapott. Ő tervezte az állampapírokat, az útleveleket, a terv- és békekölcsönöket is.
A túlhajszolt művész tüdőbetegséget kapott, gyógykezelésre szanatóriumba kellett mennie, így a forintos bankjegyek egy részének metszése már munkatársára, Nagy Zoltánra maradt.
Horváth Endre bankjegyei közül a Magyar Nemzeti Bank huszonhatot hozott forgalomba. Negyvenhat terve ismert még az 1933 és 1946 közötti időszakból, amelyeknek a lemezei a Pénzjegynyomdában vannak. A leghíresebb az a 10 pengős, melyen a művész az őrhalmi népviseletbe öltözött Sipeki Bözsit örökítette meg.
A túlfeszített munkatempó felemésztette maradék egészségét, 1954. október 13-án az íróasztala mellett, szívroham következtében meghalt.
Nővére, Rebmann Rókusné megőrizte művészi hagyatékát, s a városnak adományozta (1983).
Az 1970-es évek végétől Balassagyarmaton, a Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti gyűjteményében (Rákóczi u. 107.) látható a Horváth Endre emlékkiállítás, amelyben a művész életére vonatkozó dokumentumok, rajzok és festmények, akvarellek és kisgrafikák, rézmetszetek mellett a művész értékes bútorai, személyes emléktárgyai, porcelánok és textilek, csipkék, kelim függönyök találhatók.
Horváth Endre (Bazin, 1896 – Budapest, 1954)