Gerelyes Endre

Bár Hatvanban született, családja a harmincas évek végén költözött Salgótarjánba – így, közelebbről Zagyvapálfalván nőtt fel. Szigorú édesapja a MÁV-nál volt pénztáros, a katolikus templom közelében, az első nagy vasutas házban laktak. Középiskolai tanulmányait Salgótarjánban végezte, nagy hatással voltak gondolkodására a Madách Gimnázium irodalomtanára, Herold László és Márton Kálmán, az osztályfőnöke. Középiskola alatt bokszolni tanult, és nyári munkát végzett egy környékbeli erdőgazdaságnál. Barátai is munkásfiatalok, bányászok, szakmunkások, üveggyáriak voltak. Az ELTE magyar-történelem szakára nyert felvételt, egyetemi évei alatt szinte nyomorgott. Megismerkedett, majd összeköltözött későbbi feleségével, Schlattner Edittel. 1957-ben diplomázott. Rövid ideig az Irodalomtörténeti Intézet munkatársa volt, majd 1958-tól tanított Budapesten. Kilenc perc c. novellájával robbant be az irodalmi életbe, amely az Élet és Irodalomban jelent meg 1960-ban. A novellából hamarosan film készült, amelyben ő játszotta a főhős (Madaras József) ellenfelét. A húszperces alkotást többször vetítette a televízió, általános beszédtémává vált. A filmmel járó hírnév nem várt rajongást – és irigységet hozott a fiatal író életébe. A Magvető Kiadó megrendelt tőle egy novelláskötetet, amely Kövek között címmel 1961-ben jelent meg. Második kötetében, az 1963-ban megjelent Töprengés az éjszakáról címűben nemcsak saját írói ars poeticáját fogalmazza meg (Így írni…), de pályatársai egy részéről is véleményt mond. Ezt sokan nem vették jó néven egy huszonéves fiatalembertől. Témaválasztását is sokan kritizálták: az önéletrajzi ihletésű novellák mellett riportok és szociográfiai írások is megjelentek munkáiban. Írt a kőfejtőben dolgozókról, a Vakok Intézetéről, de egy boncasztalról is. Könnyű volt kikiáltani „morbid írónak”, támogatóinak egy része elfordult tőle; számon kérték, írásai miért nem felelnek meg jobban az „elvárt szocialista keretrendszernek”. Az irodalmi élet fanyalgása ellenére, mindkét kötetét elkapkodták az olvasók – bár csak négyezer példányban jelentek meg. Az 1960-as évek eleje nyugodtabb korszakot hozott: 1963-ban a szegedi Tanárképző Főiskola adjunktusa lett, 1964-ben Gábor Andor-díjjal ismerték el tehetségét, munkásságát. Külföldi tanulmányutakra is mehetett Olaszországba, Franciaországba. Nagyobb szövetkezeti lakásba költöztek Edittel. 1967-ben megjelent Ki vagy te?- Ábel! című kötete. A sikert és a kritikákat azonban rosszul viselte. Egy rosszul elsült taxis vicc miatt meghurcolták (hivatalos személy elleni erőszak kísérlete volt a vád), pénzbüntetésre és kényszer-elvonókúrára ítélték, elvesztette szegedi állását. 1968-ban ideggyulladással került kórházba, majd kiderült: előrehaladott májzsugora van. Igyekezett talpra állni, hiszen megszületett a kislánya. Újságírói munkát vállalt, egy Zrínyiről szóló regényt tervezett, telket vásárolt Sződligeten és saját kezével házat épített rá. 1973. március 31-én balesetet szenvedett a Nyugati-pályaudvaron, de napokig nem kapott megfelelő ellátást. A műtőasztalon hunyt el április 6-án. Halála után jelent meg egyetlen befejezett kisregénye Isten veled, Lancelot! címmel, amelyet mindössze két hónap alatt írt. Utolsó, poszthumusz kötete a Tigris (1975.) 1987-től az ő nevét viseli a közelmúltban felújított Gerelyes Endre Művelődési Ház Zagyvapálfalván. A „vasutas nagyház” oldalára 2000. augusztus 15-án került emléktábla a Zagyvapálfalváért Baráti Kör munkájának köszönhetően.
Ő maga így vallott Nógrádról:
„Számomra Nógrád nem csak egy megye az országban, lakói nemcsak honfitársaim. Ott nőttem fel, onnan indultam, oda járok haza – vacsorázni, megnyugodni, hazai levegőt szívni. Azt hiszem, ismerem őket és ezt a furcsán-szép vidéket is […] Ezt a környezetet érzem annak a katapultnak, amely kihajított a világba, és irányt szabott nekem.”
Gerelyes Endre (Hatvan, 1935. augusztus 15. – Budapest, 1973. április 6.)