Dornyay Béla

Tanár, muzeológus, honismertető, Keszthelyen született, édesapja Dornyai István 1889-ben elhunyt, édesanyja, Böröczi Laura 1896-ban, így a korán árvaságra jutott fiú rokonokhoz került. Elemi iskoláját Keszthelyen kezdte, majd középiskolai tanulmányait Tatán és Vácott folytatta. Vácott belépett a piarista rendbe 1901-ben. Egyszerre járt Budapesten egyetemre, és tanult a rend tanárképzőjében 1906-1909 között, 1910-ben pappá szentelték. Több diplomát szerzett: 1910-ben megkapta történelem – természetrajz szakos oklevelét, 1913-ban bölcsészdoktori címet nyert geológiából. 1910-12-ben a piaristák rózsahegyi gimnáziumában, majd 1912-től Veszprémben tanított, mellette a múzeumban is dolgozott. Múzeumi és tanári tevékenységét Magyaróváron folytatta. Tatán és Rózsahegyen hozzájárult a múzeum alapításához. 1921-ben kilépett a rendből.1921-23 között Budapesten tudományos intézetekben kutatóként dolgozott, majd a városi rangot nyert Salgótarjánba került. 1939-ig oktatott a reálgimnáziumban, tanártársa és barátja volt a festőművész Fayl Frigyes is. Az évek során dr. Förster Kálmán polgármester egyik legfontosabb segítője lett. Összekötötte őket a város jobbítása iránti lelkesedés, és a túrázás szeretete is. Minden jelentős esemény szervezésében ott találjuk, előadásaival, írásaival népszerűsítette Salgótarjánt és Nógrád megyét. Már az 1925. évi, első Almanachban „Salgótarján vidékének szépségeiről”, a következő éviben Salgótarján környékének műemlékeiről írt cikket. Jelentek meg írásai Baglyaskőről, Salgó és Somoskő várairól, majd 1929-ben kiadta szakavatott munkáját, a „Salgótarján és a Karancs-Medves-vidék részletes kalauzát”. Az előszóban dr. Förster Kálmán megállapítja: „Dr. Dornyay Béla barátomnak a kalauz-írás tekintetében múltja van. Ő írta meg a Bakony, továbbá Pápa és Veszprém környékének részletes kalauzait. Ezen tevékenysége, továbbá helyi ismerete, valamint komoly és értékes történelmi búvárkodása a legnagyobb mértékben alkalmassá teszik őt egy kalauz megírására; (…) neki a köz irányában hozott lelkes fáradozásáért e helyen is köszönetet mondok.” A túrakalauz ma is értékes forrásul szolgál a korabeli Salgótarján és környéke megismeréséhez. Förster Kálmán visszaemlékezésében kiemeli, hogy „Dornyai volt az, aki lelkes felhívásokban propagálta egy múzeum létesítését Salgótarjánban”, többször tárgyaltak az ügyről, és Dornyay személyes gyűjtéssel is gazdagította a leleteket, amelyeket a városházán helyeztek el ekkor. Az 1930-as években újra előkerült a Városi Múzeum létesítésének kérdése a Városháza bővítése kapcsán, mely célra külön helyiséget szántak. Förster itt is megállapítja, hogy „a múzeum alapjait Horváth László tanácsnok és dr. Dornyay Béla tanár már lerakták”. A tárgyakat gazdagította az 1931-ben Zagyvapálfalva területén talált értékes, egyenes keresztvasú, gerezdes gombú, kettős élű, pallosszerű kard. A Munka című lap szerint „Dr. Dornyay Béla reálgimnáziumi tanár tanulmányozta a kardot és szakszerűen le is írta az Archaeologiai Értesítő legújabb évfolyamában.” Egyben felhívták a város közönségét, hogy „a kialakulóban levő legújabb kulturális intézményünket, a Salgótarján Városi Múzeumot, további adományaikkal támogatni szíveskedjenek.” A múzeum ügye mellett a kulturális élet más területeire is gondot fordított. Kezdeményezte a Salgótarjáni Könyvek elindítását, ezzel megalapozva a helytörténeti irodalmat. Alapító tagja lett a Balassa Bálint Művész Asztaltársaságnak, amely a ’30-as évek közepén a Salgótarjánban élő művészeket – festőket, szobrászokat, költőket, zenészeket fogta össze. Az asztaltársaság kezdetben a Nemzeti Szálló egyik szobájában tartotta összejöveteleit, majd egyesületté alakultak, és a Városháza nagytermében is rendeztek kiállításokat. Az egyesület első elnöke Dornyay lett, tagjai között ott találjuk Bátki Józsefet, Bóna Kovács Károlyt, Fayl Frigyest és Nógrádi Papp Dezsőt. Förster Kálmán megjegyzi, hogy a Balassa Társaság nemcsak Salgótarjánban „fejtett ki működést”, tagjai eljártak más városokba, Balassagyarmatra is – cserébe a gyarmati Madách Társaság tagjai is tartottak irodalmi előadásokat Tarjánban. Dornyay támogatta a helyi egyesületeket, jótékony célú összejöveteleiken diaképes előadásokat tartott különböző témákról, például Finnországról a finn hadiárvák javára. Ezért is fogadta a város vezetése szomorúan a hírt, hogy 1940-ben dr. Dornyay Bélát a vallás- és közoktatási miniszter Keszthelyre helyezte át. A barátságok nem szakadtak meg, Förster Kálmán is többször meglátogatta Dornyayt Keszthelyen, és a gyenesdiási szőlőjében is. 1942-ben változtatta meg vezetéknevét Darnayra. Keszthelyen a Balaton Múzeum muzeológusa, majd igazgatója volt 1948-ig. Írta és kiadta a Balatoni Múzeumi Értesítőt, emellett útikalauzokat is szerkesztett. Keszthely és Gyenesdiás múltjáról számos írása jelent meg – szerteágazó érdeklődésének megfelelően régészeti, geológiai, történeti és botanikai egyaránt. A múzeumot a II. világháború alatt komoly veszteségek érték, és ezért részben őt tették felelőssé. A volt piarista paptanár múzeumigazgató „gyanús elemnek” számított a kommunista hatalomátvétel után. 1949-ben nyugdíját is megvonták, ezért 1952-54 között a Földtani Intézetben dolgozott geológusként. Csak 1963-ban rehabilitálták. 1964-ben Tata díszpolgára lett. 1965-ben Budapesten hunyt el, Keszthelyen temették el. Salgótarjánban az eresztvényi menedékház, a Forgách úti általános iskola és a múzeum viseli a nevét. 2001-ben a város szobrot állított emlékére a Salgótarjáni Panteonban.
Salgótarjánnal kapcsolatban, a Kalauz utószavában így biztat mindenkit: „Természetkedvelők, túristák, keressük fel minél gyakrabban Salgótarjánt és gyönyörű vidékét, élvezetes és tanulságos lesz ide irányított minden utatok!”
Darnay-Dornyay Béla (Keszthely, 1887. márc. 25. – Bp., 1965. ápr. 5.)