Veres Pálné

Szüleit korán elvesztette, a nagyapja nevelte – egyes életrajzírói szerint – meglehetősen ingerszegény környezetben. Amikor Pestre került, rokoni kapcsolatainak köszönhetően több íróval, jogásszal, tudóssal ismerkedett meg, például Toldy Ferenc irodalomtörténésszel és Szontágh Gusztáv kritikus-esztétával. Ekkor találkozott Veres Pállal, Nógrád vármegye főjegyzőjével is, akivel egymásba szerettek. Esküvőjüket 1839-ben tartották, majd Vanyarcra költöztek; 46 évig éltek boldog házasságban. Házuk a társasági és kulturális élet központjává vált, gyakran megfordult itt Madách Imre, jó barátságot ápoltak a megyei eliten kívül Kossuth Lajossal és családjával is. Madách sokszor Veres Pálnét választotta elkészült műveinek első hallgatóságául. Az ember tragédiájának egy példányát így ajánlotta a ház asszonyának: „Ahogyan híve vagyok Önnek, úgy dedikáltam e könyvet”. Feltételezések szerint, a Tragédia utolsó jelenetében Veres Pálnéról mintázta a nőről írottakat.
1841-ben megszületett leánya, Szilárda, akinek a legjobb nevelést akarta biztosítani. Mivel ő maga műveltségének nagy részét autodidakta módon, nem formális oktatás révén szerezte, leánya oktatását jól akarta megszervezni. Ekkor még jobban beszélt németül, mint magyarul, tehát a magyar nyelv oktatását is fontos feladatnak tartotta volt. Maga tanította a gyermeket írni-olvasni, majd magyar tanárokat fogadott mellé. Ez a probléma irányította rá a figyelmét arra, hogy a leányok, nők ki vannak zárva Magyarországon a hivatalos, intézményi oktatásból. Lányának tanításában aktív szerepet vállalt, ő maga is részt vett az órákon, sokszor együtt tanultak. Fontosnak tartotta a magyar irodalom mellett a kor legkorszerűbb tudományos eredményeinek megismerését. Rousseau és Pestalozzi nevelési elveit tanulmányozta, hogy minél modernebb eszmékkel taníttathassa a gyermeket. Ekkor jelent meg Madách Imre Akadémiai székfoglalója (A nőről, különösen aestheticai szempontból, 1864.), amely szerint a nő ” teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik”. Veres Pálné vitába szállt ezzel a nézettel, ahogy írta: nehéz a leánynak, hiszen „nem int neki babérkoszorú, sem a lehetőség magának állást kivívhatni, vagyont szerezni politikai, ügyvédi, pap, tanári állás által, hisz politikai és komolyabb tudományos térről ezeréves szokás és a férfiak által tökéletesen le van szorítva.”. Ez a helyzet érlelte meg benne egy iskola létrehozásának gondolatát, melyet férje is támogatott. 1865-ben jelent meg Felhívás a nőkhöz címmel röpirata Jókai Mór lapjában Veres Beniczky Hermin aláírással, ezt tekintjük a magyarországi szervezett nőmozgalom kezdetének. Úgy vélte, hogy csak széles társadalmi összefogással lehet megteremteni a nők művelődésének lehetőségét, ezért Buzdító szózat címmel új felhívást tett közzé. Ebben egy olyan egylet megalapítását körvonalazta, amely feladatául tűzi a nők tudományos életbe való bevonását és iskoláztatását. Az egylet szervezése 22 fővel a pesti Tigris Szállodában tartott összejövetelen kezdődött 1867-ben. 1868. március 2-án már 200 nő előtt tartott beszédet az Országos Nőképző Egyesület alakuló közgyűlésén, ahol őt elnökké, gróf Teleki Sándornét pedig alelnökké választották. A belügyminiszteri engedéllyel létrejött egyesület jelszava a „Haladjunk!” volt. Az egyesület célul tűzte, hogy a nők számára olyan képzést és képesítést biztosítsanak, amely megélhetést tud nyújtani – ezért egy felsőbb leányiskola alapításáról is döntöttek. Az aktív tagtoborzásnak köszönhetően taglétszámuk egy év alatt elérte a 9000 főt országosan. A politikai elit kezdetben nem támogatta egy állami „országos női főtanoda” létrejöttét, majd végül Deák Ferenc nyújtotta be a törvényjavaslatot, amelyet a képviselők aznap el is fogadtak. 1869. október 17-én, az akkori Ország úton (ma: Múzeum körút), a Vachott Sándornétól bérelt 2 szobában, 14 lány részvételével elindult a felsőbb leányiskola, amely a nők szellemi fejlődését, a magasabb ismeretek megszerzésének lehetőségét tűzte ki céljául. A tantervet Veres Pálné készítette, főként óradíjas gimnáziumi tanárok tanítottak, az intézmény első igazgatója pedig Gyulai Pál volt. A hallgatók magyar, német, francia nyelvet és irodalmat, számtant, természetrajzot, lélektant, művészettörténetet, esztétikát tanultak, valamint könyvvitelt és kézimunkát is. 14 lány kezdett, de csak 7-en maradtak az év végi vizsgákra. A második évfolyamon már 37 növendéke volt az intézménynek, 13-an pedig csak bizonyos tárgyakat hallgattak. Az iskola folyamatosan bővült, hamarosan már internátussal is rendelkezett. 1873-tól Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával a népiskolai és a felsőbb leányiskolai szint közé illesztették be a polgári iskolai képzést. 1880-ban meghalt Veres Pálné egyetlen fiú unokája, akinek emlékére saját iskolaépületet építtetett. Megvásárolták a Zöldfa utcai telket, és 1882-ben ünnepélyesen felavatták az új épületet, ahol már a 11 osztályterem mellett ének-, rajz- és tornaterem, valamint játszótér és korcsolyapálya is helyet kapott. Adományokból kiépült a könyvtár, és az ásványgyűjtemény. Az 1890-es évek elejére lehetővé vált az intézetben a nevelőnői vagy tanítónői oklevél megszerzése. Közben a tanodának külföldön is híre ment, sokan jöttek megnézni Németországból, Sziléziából, Franciaországból, majd vitték el jó hírét. Maga Erzsébet királyné háromszor is meglátogatta az intézményt. Az Országos Nőképző Egyesület fennállásának 25 éves jubileumát 1893. március 25-én ünnepelték meg: Veres Pálnénak az uralkodó koronás arany érdemkeresztet adományozott. Ennél magasabb kitüntetést nő a korban nem kaphatott.
Veres Pálné Beniczky Hermin, amíg fizikai ereje engedte, a családi birtokot is igazgatta, majd leánya váchartyáni kastélyába vonult vissza. Még ekkor is élénk társadalmi életet élt, állandó vendégeinek egyike volt Jókai, aki kitüntetése alkalmával a beszédet tartotta. A váchartyáni kastély vendégei közé tartozott Gyulai Pál, Vámbéry Ármin és Mikszáth Kálmán is. Még megérte, hogy az új vallás és közoktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula 1895. január 31-én bejelentette: időszerű a nőknek a tudományos pályán való részvételével foglalkozni. Ennek megvalósulását azonban már nem érhette meg.1895.szeptemberi 28-án elhunyt. (1895 decemberétől a bölcsészeti, az orvosi és a gyógyszerész pálya két egyetemen – még ha csak eseti engedéllyel is – megnyílt a nők előtt.) Sírja a vanyarci evangélikus temetőben található. Sírkövén a következő Váradi Antal-vers áll:
„Pihenj nyugodtan. Munkád arany-magvát
Magyar nők szép lelkén hintetted el.
Adj nekünk, Isten, aki el nem hagytál
Egy ezredév orkánjai között, –
Olyan magyar nőt, olyan tiszta lelket,
Oly munkást, mint e szent elköltözött!”
Művei: Nézetek a női ügy érdekében (Pest, 1868); Tapasztalati lélektan felnőttek számára (Bp., 1895)
Veres Pálné Beniczky Hermin (Lázi, 1815. dec. 13. – Váchartyán, 1895. szept. 28.)