Mihályfi Ernő

Újságíró, lapszerkesztő, kisgazdapárti politikus, miniszter, Rózsa Ferenc – díjas (1962). Mihalovits Sámuel evangélikus lelkész fia. (1936-ig Mihalovics Ernő néven szerepelt.) A budapesti Műegyetemen tanult, majd 1918-ban behívták katonának, rövid ideig az olasz fronton harcolt. Hazatérése után Budapesten a bölcsészeti karra iratkozott be, majd Szegeden doktorált 1923-ban. Egyetemi hallgató korában kezdett újságírással foglalkozni. 1920-tól Az Estnek külső, majd belső munkatársa lett. 1923-ban az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott, mint inas, csomagkihordó, segédtisztviselő, közben tudósításokat küldött Az Estnek. Feleségül vette Tápay-Szabó Gabriella írónőt. 1924-ben hazatért, ismét Az Estnél kapott munkát, és sokoldalú újságírói tevékenységet fejtett ki. Közben a Magyarország című lapba képzőművészeti kritikákat írt. Több haladó művészt ő mutatott be elsőként a közönségnek, barátja volt Derkovits Gyula és Pátzay Pál is. 1934-ben első feleségétől elvált, majd nőül vette Fischer Ilona (Filo) grafikust. 1936-tól a Magyarország felelős szerkesztője lett. Politikai nézeteit tekintve a Független Kisgazda Pártot (FKgP) támogatta. Bálint György, Darvas József és Veres Péter is publikált a lapjában. 1939-ben, miután a kormány átvette a Magyarországot, szerkesztői tisztéről lemondott. Bajcsy-Zsilinszky Endrével megindította a Független Magyarországot, melyet Bajcsy-Zsilinszky kiválása után is szerkesztett. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakításában. Belépett a Kisgazdapártba, szerkesztette a Magyar Nemzetet is. A német megszállás kezdetétől (1944. március) szülőfalujában, Béren bujkált. 1945 után a fővárosban az FKgP balszárnyának egyik vezetője lett, mint a városi értelmiséget tömörítő ún. Fórum-kör tagja. 1945.februárban a FKgP-ban a sajtófőnök helyettese. Tagja volt a budapesti szervezet Intéző Bizottságának. Ismét megindította a Független Magyarországot, az Országos Nemzeti Bizottság lapját, s egy ideig szerkesztette a Világot is. 1947-től haláláig nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanácsnak megalakulásától (1949) tagja volt. 1947. márc. 17.–szept. 24. között tájékoztatásügyi miniszter. A Történelmi Emlékbizottság főtitkáraként előkészítette az 1848–49-es forradalom és szabadságharc centenáriumának megünneplését. 1947. máj. 31.–szept. 24. között ideiglenes megbízással külügyminiszter, szept. 24-től 1948. nov. 23-ig a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője, 1948. nov. 23-tól 1949. ápr. 12-ig az Országgyűlés alelnöke volt. 1949. június-1951. január között a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke, 1949. szeptembertől 1951. januárig, majd 1957 szeptemberétől haláláig a Magyar Nemzet főszerkesztője. Közben 1951. jan. 27-től 1957. ápr. 12-ig népművelési miniszter-helyettes volt. 1957. ápr. 12-től 1958. szept. 6.-ig mint művelődésügyi miniszter-helyettes a minisztérium újjászervezését vezette. 1956-ban átvette az evangélikus egyház egyetemes felügyelői tisztét. A Hazafias Népfront és az Országos Béketanács elnökségének tagja, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság és a Magyar ENSZ Társaság elnöki tisztét töltötte be. Emlékére felesége és fia a Magyar Nemzet fiatal újságírói és rajzolói részére alapítványt tett, ennek díját minden év szept. 2-án egy tehetséges fiatal kapja. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, így a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével (1965). Portréfilm készült róla (bemutatására posztumusz, 1978-ban került sor). Mihályfi Ernő utolsó lakhelyének, a Budapest II. kerületi Bogár utcában található villának kertje védett természeti érték. A 60 különleges fafajtának és mintegy 300 lágyszárú növénynek helyet adó kertet Ormos Imre tervezte (1948), 1973 óta védett. Kiemelkedő értéke a sziklakert és a rózsagyűjtemény. Ma is a család tulajdonában van, engedéllyel látogatható. Műgyűjteményének egy részét felesége 1980-ban a Nógrád Megyei Tanácsnak ajánlotta fel megvásárlásra, amely a vásárlás után a salgótarjáni múzeumnak adta át. 2006-tól állandó kiállításon mutatják be.
Művei: Nagy elődök – méltó utódok. Negyvennyolctól-negyvennyolcig. A magyar ifjúság könyve (Bp., 1948); A mérges csók (szerk. és a bevezető tanulmányt írta, Bp., 1962); Emlékirat helyett (cikkek, tanulmányok, Kállai Gyula bevezetőjével, Bp., 1975); Művészek, barátaim (képzőművészeti írások, Pátzay Pál bevezetőjével, Bp., 1977).
Mihályfi Ernő (Bér, 1898. szept. 3. – Bp., 1972. nov. 20.)