1984-1985

 

1984. január 12.
– Újra városi rangot kapott Pásztó. (Hön 37.)
1984. január 20.
– A Nógrád Megyei Tanács épületében tartották meg a Madách-emlékév zárását, és értékelését. A salgótarjáni József Atilla Művelődési Központban ünnepség keretében kiosztották a Madách-díjakat: Anton Podolec a Közép-Szlovákiai Pártbizottság titkára, Ernest Caban a Közép-Szlovákiai Nemzeti Bizottság alelnöke, Lengyel György a Madách Színház rendezője, és a Nógrádi Sándor Múzeum alkotó közössége kapta. (Nógrád 1984.01.21.)
1984. január 26.
– Nógrádba látogatott Jakab Róbertné, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára és Alt Gyula titkár. (Nógrád 1984.01.27.)
1984. január 31.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága a járások megszűnésével kapcsolatos pártépítési feladatokról tárgyalt. (XXXV.51.c 733. őrzési egység)
1984. február 10.
– Szécsényben országos csomagolástechnikai bemutatót tartottak a termelőszövetkezet által gyártott gépekből. (Nógrád 1984.02.11.)
1984. február 18.
– A tájfutók országos vezetősége Balassagyarmaton tanácskozott a sportág helyzetéről, feladatokról, és a világbajnoki szereplésről. (Nógrád 1984.02.19.)
1984. február 25.
– Salgótarjánban a szocialista munkaversenyről tanácskoztak bányász brigádvezetők. (Nógrád 1984.02.26.)
1984. március 14.
– Megalakult a Nógrád megyei egyházközi békebizottság. Elnökévé Garami Lajos evangélikus esperest választották, titkárává pedig Isépy Gábor salgótarjáni református lelkészt. (Nógrád 1984.03.15.)
1984. március 27.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága „A testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolatok feladatai az új szervezeti felépítésnek megfelelően” című előterjesztést vitatta meg. (XXXV.51.c 737. őrzési egység)
1984. március 31.
– A salgótarjáni Kohász Művelődési Központban országos vasas vers- és prózamondó versenyt rendeztek 132 résztvevővel. (Nógrád 1984.04.01.)
1984. április 4.
– Televíziós vetélkedőn szerepelt Buják két másik község társaságában. (Nógrád 1984. 04.07.)
1984. április 11.
– A Nógrád Megyei Műemléki Albizottság ülésén értékelték a végzett munkát, illetve döntöttek arról, hogy társadalmi aktívák bevonásával megszervezik a közel 350 műemlék figyelését. (Nógrád 1984. 04.12.)
1984. április 12.
– Losoncon a CSEMADOK és a Nógrádi Galéria szervezésében id. Szabó István munkáiból nyílt kiállítás. (Nógrád 1984. 04.13.)
1984. április 18.
– Műszaki aktívaértekezletet tartottak Salgótarjánban a megye energia-ellátási helyzetéről a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Nógrád megyei szervezete szervezésében. A tanácskozás végén megállapodtak, hogy a Nógrádi Szemle következő száma az energetikai fejlesztések helyzetével foglalkozik majd.. (Nógrád 1984. 04.19.)
1984. április 9.
– A Nógrád Megyei Tanács a járások megszüntetésével és a közigazgatás korszerűsítésével kapcsolatos tanácsi feladatokról tárgyalt. (XXIII.1. 59. kötet)
1984. május 5.
– Szécsényben a mezővárosi kiváltság elnyerésének 650. évfordulóját ünnepelték. beszédet mondott többek között Ábrahám Kálmán építésügyi- és városfejlesztési miniszter is. Az évfordulón a múzeum mellett emlékkövet avattak. (Nógrád 1984. 05.06.)
1984. május 12 – 13.
– Országos brigádtalálkozón vettek részt Salgótarjánban Nógrádi Sándor emlékére a nevét viselő brigádok képviselői a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum és a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa szervezésében. (Nógrád 1984. 05.13.)
1984. május 19.
– A balassagyarmati II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola fennállása 150. évfordulóját ünnepelte. Ennek keretében avatták fel az iskola előcsarnokában a Szederkényi Attila által a fejedelemről készített bronz mellszobrot. (Nógrád 1984. 05.20.)
– A salgótarjáni Bányász Művelődési Házban bányászbrigádok vetélkedőjét rendezték meg Bányászkifejezések, hagyományok, emlékek címmel. (Nógrád 1984. 05.20.)
1984. május 28.
– Balassagyarmaton Mikszáth Kálmán munkásságáról irodalmi emlékülést tartottak a város közművelődési intézményei és a Miskolci Akadémiai Bizottság Irodalomtudományi Albizottsága szervezésében, abból az alkalomból, hogy száz éve jelent meg a „Tekintetes uraimék” című Mikszáth regény. (Nógrád 1984. 05.29.)
1984. május 31.
– A Nógrád Megyei Művészeti Tanács az amatőr művészeti mozgalom bemutatkozási lehetőségeiről tárgyalt. (Nógrád 1984. 06.01.)
1984. június 1 – 3.
– Kéményseprők és tüzeléstechnikai szakemberek 4. országos szakmai vetélkedőjét rendezték meg Salgótarjánban. (Nógrád 1984. 06.01.)
1984. június 7.
– Nógrád megyébe látogatott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Pozsgay Imre. Délelőtt a Megyei Tanács épületében előadást tartott a szocialista demokrácia és a választási rendszer továbbfejlesztéséről, majd a megyei művelődési intézmények vezetőivel találkozott. Délután Pásztóra látogatott. (Nógrád 1984. 06.08.)
1984. június 15.
– Pásztón emlékülést tartottak Tittel Pál csillagász születésének 200. évfordulója alkalmából. (Nógrád 1984. 06.16.)
1984. június 16.
– Termelőszövetkezetek I. Országos Természetbarát Találkozóját tartották Salgótarjánban. (Nógrád 1984. 04.17.)
1984. június 17.
– Balassagyarmaton az egykori Hunyadi utcai zsidó imaház falán emléktáblát lepleztek le a holokauszt áldozatainak emlékére. (Nógrád 1984. 06.19.)
1984. június 19.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága tárgyalta a társadalomtudományi tevékenység megyei helyzetét, koordinációját és további feladatait. (XXXV.51.c 743. őrzési egység)
1984. június 26 – 30.
– Salgótarjánban tartották az Országjáró Diákok Országos Találkozóját (ODOT). (Nógrád 1984. 06.27.; 06.30.)
1984. június 27.
– A salgótarjáni Gedőc-tetőn csillagvizsgáló kezdte meg működését. (Hön 465.)
– A Kőrösi Csoma Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Kőrösi Csoma emlékbizottság és a KISZ Központi Bizottsága által meghirdetett középiskolai vetélkedő országos döntőjét tartották Salgótarjánban. (Nógrád 1984. 06.28.)
1984. szeptember 25.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága tárgyalta a pártszervek VII. ötéves tervi beruházási javaslatait. (XXXV.51.c 750. őrzési egység)
1984. október 23.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága tárgyalta az MSZMP Politikai Bizottsága által 1979-ben „a cigánylakosság helyzetéről” hozott határozat megyei végrehajtásáról szóló jelentést. (XXXV.51.c 752. őrzési egység)
1984. november 29.
– A Nógrád Megyei Tanács a megye mezőgazdasági nagyüzemeinek tevékenységében a kiegészítő tevékenységek szerepéről, valamint a Balassagyarmati Városi Tanács kötvénykibocsátásáról tárgyalt. (XXIII.1. 60. kötet)
1985. január 12.
– A Csehszlovák Népi Milícia törzsparancsnoka, Miroslav Novak, a fegyverbarátság jegyében csapatzászlót adott át Péter Balázsnak, a Munkásőrség Nógrád megyei parancsnokának. (Nógrád 1985.01.14.)
1985. január 15.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága tárgyalta a megye művészeti életéről, fejlesztésének feladatairól szóló előterjesztést. (XXXV.51.c 758. őrzési egység)
1985. február 7 – 8.
– A Magyar Történelmi Társulat és Nógrád megyei csoportja, az Országos Pedagógiai Intézet, valamint a Nógrád Megyei Pedagógiai Kabinet szervezésében országos konferenciát tartottak Salgótarjánban a történelemtanításról. Ennek keretében, az országos bemutató előtt, levetítették Szabó István Redl ezredes című filmjét.(Nógrád 1985.02.08.; 02.09.)
1985. február 19.
– A Nógrád Megyei Tanács végrehajtó bizottsága a városi és községi rendezési tervek korszerűsítéséről tárgyalt. (Nógrád 1985.02.20.)
1985. március 9.
– A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága pártértekezletet tartott. (XXXV.51.a 11-12. őrzési egység)
1985. március 13.
– Nógrád megyébe látogatott az Állami Egyházügyi Hivatal általános elnökhelyettese, Sarkadi Nagy Barna. (Nógrád 1985.03.14.)
1985. március 15.
– A salgótarjáni József Atilla Művelődési Központban kiállítás nyílt „Felszabadult Nógrád megye 40 éve” címmel. (Nógrád 1985.03.16.)
1985. március 22 – 23.
– Orgonaszakos növendékek első országos találkozóját rendezték meg a salgótarjáni zeneiskolában. Ennek keretében megemlékeztek Johann Sebastian Bach születésének 300. évfordulójáról. (Nógrád 1985.03.23.)
1985. március 28.
– Megalakult a Pásztói Városszépítő Egyesület. (Hön 233.)
1985. április 1.
– Testvérmegyei küldöttségek érkeztek Kemerovóból (Szovjetunió), Leirából (Portugália) és Besztercebányáról (Közép-Szlovákia) a felszabadulás 40. évfordulójának ünnepségeire. (Nógrád 1985.04.02.)
1985. május 7.
– A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Szenthelyi Miklós hegedűművész adott koncertet, és a bevételt felajánlotta az intézménynek. (Nógrád 1985.05.06.)
1985. június 8.
– Országgyűlési képviselő választás eredményeként Devcsics Miklós, Brutyó János (1987-től dr. Szilágyi Tibor), dr. Miklós Zoltán, Tőzsér Gáspár, Sándor Gábor, dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet, dr. Hütter Csaba és Vastag Ottília lett képviselő.
1985. június 11.
– A Hazafias Népfront Országos Elnöksége mellett működő kereskedelmi szakbizottság Balassagyarmaton tárgyalt a kistelepülések bolthálózatának rekonstrukciójára indított hároméves program tapasztalatairól. (Nógrád 1985.06.12.)
1985. június 17.
– Szocialista együttműködési szerződést írt alá a balassagyarmati határőr kerület parancsnoka a Nógrád szerkesztőségével. (Nógrád 1985.06.18.)
1985. június 26.
– Salgóbányán megnyitották a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok első országos találkozóját, melyen 17 megyéből közel kétszáz résztvevő volt. (Nógrád 1985.06.27.)
1985. július 4 – 5.
– Balassagyarmaton észak-magyarországi urbanisztikai konferenciát rendeztek, melynek központi témája a művelődés és urbanisztika kapcsolata volt. (Nógrád 1985.07.05.)
1985. július 5.
– A Nógrád Megyei Tanács alakuló ülése. A végrehajtó bizottság elnökének Devcsics Miklóst, elnökhelyetteseknek Havas Ferencet, Berki Mihályt és Romasz Adolfot választották. A végrehajtó bizottság titkára Dr. Körmendy József lett. (XXIII.1. 51. kötet)
1985. július 18.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága az új vállalkozási formák működésének tapasztalatait vitatta meg. (XXXV.51.c 771. őrzési egység)
1985. augusztus 3 – 4.
– Bánkon tartották a XIX. Nemzetiségi Napok rendezvényeit, ahol az ország több megyéjéből és Közép-Szlovákiából is voltak résztvevők. (Nógrád 1985.08.05.)
1985. augusztus 6.
– Egy hetes látogatásra 15 fős bajor küldöttség érkezett a megyébe az Állami Ifjúsági Bizottság nemzetközi kapcsolata keretében. (Nógrád 1985.08.07.)
1985. augusztus 8.
– A Nógrád Megyei Tanács elfogadta a megye VII. ötéves tervkoncepcióját. (XXIII.1. 61. kötet)
1985. augusztus 31.
– A 35. bányásznapon a salgótarjáni Földalatti Bányamúzeum külszíni kiállítótermét nyitották meg, melyben bányászattörténeti kiállítás kapott helyet. Ugyanekkor a bányamúzeum felvette Pothornik József nevét. (Nógrád 1985.09.02.)
1985. szeptember 10.
– Az MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottsága tárgyalta a munkásság helyzetéről és az ezzel kapcsolatos politikai munka feladatairól szóló előterjesztést, illetve a politikai irodalom terjesztéséről tájékoztatót hallgatott meg. (XXXV.51.c 775. őrzési egység)
1985. szeptember 21.
– Litke és Ipolytarnóc is Határőrközség kitüntető címet kapott. (Nógrád 1985.09.23.)
1985. október 2.
– Szécsényben a Múzeumi és műemléki hónap keretében újra megnyitották a nyolc millió forintból felújított Kubinyi Ferenc Múzeumot. (Nógrád 1985.10.03.)
1985. október 6 – 20.
– Hungaroil ’85 címmel nemzetközi sakkversenyt rendeztek a Kastély Szállóban, Szirákon, 14 nagymester részvételével. Az eseményt a Nemzetközi Sakk Szövetség elnöke nyitotta meg. A tornát a szovjet Tukmanov és Pintér József nyerte egyenlő pontszámmal. (Nógrád 1985.10.07.; 10.21.)
1985. október 12.
– A textiliparban dolgozó fiatalok megyei találkozóját rendezték meg Pásztón közel száz résztvevővel nyolc vállalat képviseletében a Nógrád megyei ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok keretében. (Nógrád 1985.10.14.)
1985. november 12 – 13.
– Teleki László születése 175. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát tartottak Szirákon a Magyar Történelmi Társulat Nógrád és Pest megyei csoportjának szervezésében. (Nógrád 1985.11.14.)
1985. december 12.
– A Nógrád Megyei Tanács elfogadta a megye hosszú távú „komplex hulladék-elhelyezési és ártalmatlanítási koncepcióját”. (XXIII.1. 62. kötet)

error: Védett tartalom!