Vihar Béla

1908. május 23-án született Hajdúnánáson. Szülei Weisz Sámuel kántor és Glücklich Teréz voltak. Négy esztendős volt, amikor szülei Szécsénybe költöztek, itt élt 12 éves koráig. Versei, vallomásai szerint Szécsényt tekintette szülőföldjének. Tanítóképzőt, majd 1945 után pedagógiai főiskolát végzett Budapesten. Egy ideig, mint pedagógus tevékenykedett Hajdúsámsonban, Miskolcon és a fővárosban volt iskolaigazgató.
A második világháború alatt, mint munkaszolgálatos a frontra került. 1949-1954-ben a Népművelési Minisztérium referenseként a nemzetiségi művelődésügy megszervezésében vett részt. Hosszabb ideig újságíróskodott, 1959-1971-ig az Élet és Tudomány belső munkatársaként dolgozott.
Első versei 16 éves korában jelentek meg a Magyar Írásban. Élete során 11 verskötete jelent meg, hangjátékai is készültek, melyeket a rádió is bemutatott. Kritikái, ismertetései a Nagyvilágban, a Könyvbarátban jelentek meg. Verseit az Élet és Irodalomban, a Palócföldben, a Szép versek sorozatban olvashattuk.
Nevéhez fűződik a Sárga könyv (São Paulo, 1945) című antifasiszta dokumentum-gyűjtemény, amely a világon elsőnek írt a Holokauszt borzalmairól és áldozatairól.
Kitüntetései, elismerései: Madách Imre-díj (1965), József Attila-díj (1966). Szécsény nagyközség tanácsa 1978-ban Rákóczi emlékplakettet adományozott Vihar Bélának. Szécsényben, 1988-ban, tiszteletére emléktáblát állítottak.
Meghalt Budapesten, 1978. november 24-én.
Vihar (született Weisz) Béla (1908. május 23. – 1978. november 24.), költő, újságíró, tanár