1918 őszén, a már négy éve tartó világháború nemcsak a frontokon harcoló katonáknak, hanem a hátországban élőknek is számos nehézséget, szenvedést okozott. Számos családban a családfő elvesztése vagy a családfő rokkanttá válása, az élelmiszerellátás akadozása következtében a létfenntartás lehetetlenné vált, és a vagyonbiztonság is fokozatosan megszűnt. Zavargások törtek ki, megszaporodtak a tulajdon elleni támadások. Ennek hátterében számos ok húzódott meg. Az egyik legfőbb oka a közbiztonságot biztosító szerveknél erősen megcsappant létszám: a csendőrök és a rendőrök száma is csökkent a behívások miatt. Magyarországon 1918. február 17-én állították fel a belbiztonságért felelős karhatalom egységes parancsnokságát és ezzel a katonaság is részt vett a rendfenntartásban kisebb-nagyobb sikerrel. A helyzetet súlyosbította a hazaszökött és a hátországban bujkáló katonaszökevények egyre növekvő száma. 1918 őszére a frontokon a katonai fegyelem olyan mértékben lazult, hogy a katonák kisebb-nagyobb csoportokban útra keltek, hogy hazájukba visszatérhessenek. Így tettek az olasz frontról hazatérő fegyveres magyarországi egységek is. A körülményekhez hozzátartozik az a tény is, hogy a fronton harcoló és hazatérő katonák mentalitását meghatározta a háború, illetve a háborús propaganda minden téren kifejtette a hatását.
Míg 1918 októberében lezajlott az őszirózsás forradalom, addig az erőszakos, tulajdon elleni bűncselekmények, zavargások száma megnőtt. Az udvarházak, kastélyok, a kereskedelmi egységek (élelmiszer, ital) kifosztása mindennapossá vált, így a rend helyreállítása a Károlyi-kormány számára kiemelt kérdéssé vált. A karhatalom pénz és felszerelés, lovak híján a munkáját nehezen tudta végezni, ezért megnőtt a fegyverforgatáshoz értő férfiakból spontán szerveződő karhatalmi alakulatok száma.
A kormány 1918. november 11-én átfogóan szabályozta a karhatalmi szervek jogállását. Meghatározták azon szervezetek körét, melyet legitimként ismert el: katonaság, csendőrség, rendőrség, polgárőrség, népőrség, védőrség, nemzetőrség. Ezeken az egységeken túl megtiltották az új fegyveres csapatok toborzását és előírták a régiek beolvasztását az újonnan létrehozott nemzetőrségbe, amely a rendvédelem lefőbb szervévé vált. A nemzetőrök parancsnoksága a Hadügyminisztériumban volt, vezetésüket hivatásos és tartalékos tisztek látták el, a felszerelésük és illetményük megegyezett a katonaságéval, azonban ezeket az illetményeket a helyi közigazgatás nehezen tudta kifizetni. 1918 késő őszétől a nemzetőrség mellett másik országos rendvédelmi szerv is működött: a polgárőrség. A Belügyminisztérium fennhatósága alatt működő polgárőrség a nemzetőrséghez hasonlóan az önként jelentkezőkből állt. A polgárőrök a napi munkájuk mellett végezték ezt a munkát, külön díjazás és egyenruha nem volt, fegyvereik réginek, elavultnak számítottak. A polgárőrség és a nemzetőrség munkájának köszönhetően az 1918 késő őszén tapasztalható súlyos zavargások a tanácsköztársaság kikiáltásáig nem ismétlődtek meg, de a közbiztonság továbbra is rossznak számított egészen az 1920-as évek elejének konszolidációjáig. <<< vissza