Salgótarján – áttekintés

1919. május 2-án a csehek elfoglalták Miskolcot, ezzel az ország másik nehézipari, bányászati központja: Salgótarján és környéke országos jelentőségű, katonai szempontból kiemelt hadszíntérré változott. A csehek Fülek elfoglalása után május 6-án már Szécsényt, Nógrádszakált, Litkét, Zabart, Ceredet is megszállták. Somoskőújfalu környékén is folytak a harcok. Ezt a hosszú vonalat a 80. dandár védte, amely 3 zászlóaljból és 2 ütegből állt. Mivel ez a reguláris erő egyértelműen kevés volt a sikeres hadmozdulatokra, már április második felében felmerült munkászászlóalj szervezése Salgótarjánban. Május közepére befejeződött a „Salgótarjáni acélgyári zászlóalj” megszervezése és a Hadügyi Népbiztosság Winkler Károly volt vezérkari századost nevezte ki parancsnokának, aki később a salgótarjáni csapatokat is magába foglaló 5. vörös munkásezrednek lett a vezetője. Az acélgyári alakulat mellett, a gyurtyánosi bányászokból egy század, pár nappal később pedig Róna környéki bányászokból az ún. Révész-század jött létre.
Az acélgyáriak a somosi frontszakaszon harcoltak. A 80. dandár jelentése szerint a munkáscsapatok álláshelyüket nem tartották meg és elhagyták, főleg Somoskő és Vecseklő térségében. Kivételt képezett a 4. és 12. vadászszázad, „akik az egész napi harc dacára is állásaikban kitartottak”. A csehek első támadása a Karancs-tető május 10-én történt végleges birtokba vételével összeomlott. Már május 9-én megingott a cseh arcvonal Szécsény magyarok által történő visszafoglalásával, 10-én pedig Salgótarjánnál akadt meg a támadás, majd 12-én vált teljessé a sikertelenség. A magyar reguláris csapatok tapasztalata, helytállása segített a Karancs-tető kétszeri visszafoglalásában és a gyurtyánosi bányászok helyismerete is hozzájárult a sikerhez.
A salgótarjáni dandárparancsnokság május 10-én jelentette a Karancs elfoglalását, amely lehetővé tette, hogy a magyar csapatokat előretolják a somoskőújfalui vasútállomásig. A Karancs első visszafoglalása utáni védelmi harcokban a bányászszázadból négyen estek el: Kálmán János és Schrám János salgótarjáni, Egyed (bontó) György mihálygergei és Cseh Sándor lapujtői bányászok. Temetésük május 12-én volt. Az elesettek családjainak megsegítésére azonnal megindult a gyűjtés a katonák között, amely később is folytatódott a munkásezred további harcaiban elesettek családjai számára. (A Tanácsköztársaság bukása után még fennmaradt összeget: 9129 koronát augusztus 8-án a salgótarjáni községi pénztárba befizette az ezred.)
A csehek azonban nem nyugodtak bele a sikertelen támadásokba. 1919. május 17-én ismét támadást indítottak. A meginduló cseh támadás célja az volt, hogy harapófogóba kerüljön Salgótarján. Keletről Pétervására – Kisterenye, nyugatról Ipolytarnóc – Litke, északon Fülek felé indultak hadműveletek a teljes bekerítés érdekében. Első időben sikeresek is voltak a cseh ún. Losonci-csoport felvonulásai, mivel az északi hadjárat előkészítéseként zajló csapat-összevonások miatt átmenetileg meggyengült a Karancs-Medves vidék védelme. Május 20-ra a csehek elfoglalták az említett településeket, s ezzel majdnem körbezárták Salgótarjánt. Ugyanaz nap azonban megindult a magyar csapatok erőteljes támadása Miskolc felszabadításáért, illetve a 6. hadosztály kijelölt egységei Kisterenye irányába kezdtek hadműveletet. A gödöllői hadsereg-parancsnokság ezzel egy időben utasította a Salgótarjánt védő dandárt, hogy a munkásszázadokkal északról kezdjen támadást a megszállt Kisterenye ellen. A magyarok ellentámadása másnapra eredményt is hozott, s majdnem sikerült a keletről támadó cseh erőket körbezárni.
Ezek az erőteljes magyar hadmozdulatok azt eredményezték, hogy a cseh csapatok inkább a visszavonulás mellett döntöttek. Ez lett az északi hadjárat nyitánya, amelynek sikere a párizsi békekonferencián résztvevőket is meglepte. <<< vissza