1919 elejére a Károlyi-kormány támogatottsága egyre jobban csökkent. A nemzetiségi politikai törekvések, a történelmi Magyarország felbomlása, a jobb- és baloldali politikai erők támadásai miatt az októberi lelkesedés szertefoszlott. A kormány politikai hátterét még jobban gyengítette a Károlyi-párt 1919. januári felbomlása. A kilépők újból létrehozták a Függetlenségi- és 48-as Pártot, és megpróbálták a polgári és paraszti réteget az ún. Polgárszövetségben tömöríteni. A kormány baloldali ellenzékének a szociáldemokraták mellett a legradikálisabb képviselője az 1918. november 24-én Kun Béla vezetésével létrejött Kommunisták Magyarországi Pártja volt. A pacifista és a békekonferencia döntéshozóinak jóindulatában bízó kormány bukásához a Vix francia alezredestől 1919. március 20-án kézhez kapott, Párizsban február 26-án született döntés adta az utolsó lökést. Ez azt tartalmazta, hogy a román csapatok a Szatmárnémeti-Nagykároly-Nagyvárad-Arad vonalig vonulhatnak be, illetve ettől a vonaltól egy semleges zónát hoznak létre, amelyen belül lett volna Békéscsaba, Szeged és Debrecen. Károlyi Mihály ezt az ultimátumot visszautasította. Azt tervezte, hogy Szovjet-Oroszországra támaszkodva meghirdeti a nemzeti ellenállást és szociáldemokrata politikusokból hoz létre kormányt. Azonban az elgondolása nem vált be. A lemondott Berinkey-kormány után a szociáldemokraták nem akartak egyedül kormányt alakítani. A kialakult nehéz külpolitikai helyzetre is tekintettel, megegyeztek a kommunistákkal a hatalom közös átvételéről. 1919. március 21-én kezdetét vette a szociáldemokrata Garbai Sándor és a kommunista Kun Béla nevével fémjelzett Tanácsköztársaság.
Az újonnan megalakult kormányzatnak két célnak kellett megfelelnie. Az egyik a csehek és a románok elleni, elkerülhetetlen katonai támadás kivédése volt. Ehhez, kihasználta a Vix-jegyzék által okozott felháborodást is, megkezdte a mozgósítást.
A másik cél pedig az általuk meghirdetett belső átalakítások megvalósítása volt. A legfőbb szerv a kezdetben 19, majd 34 főből álló Forradalmi Kormányzótanács volt, tagjait, akik miniszteri feladatokat láttak el, népbiztosoknak nevezték. A legfontosabb, legbefolyásosabb Kun Béla volt, aki külügyi népbiztosként tevékenykedett. A Forradalmi Kormányzótanács legfőbb feladatának tekintette a magántulajdon felszámolását, annak mielőbbi szocializálását. 1919. április 3-án jelent meg a földről szóló rendelet, mely szerint „Magyarország földje a dolgozók társadalmáé.” A közép- és nagybirtokokat 1919. március 26-án felszereléssel együtt államosították. A földkérdést úgy oldották meg, hogy állami és szövetkezeti gazdaságokat hoztak létre. Ez a döntés azonban nem elégítette ki a földosztásra várók igényeit, ami később éreztette hatását a Tanácsköztársaság döntéseihez való viszonyulásban. Államosították a 20 főnél több munkást foglalkoztató ipari-, bánya- és közlekedési üzemeket kártalanítás nélkül, továbbá a pénzintézeteket és a lakóházakat is. A szocializált üzemek vezetőit termelési biztosoknak nevezték. Így lett többek között Salgótarjánban a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt-nél Liptay B. Jenő, illetve Róth Flóris a Salgótarjáni Kőszénbánya Társulatnál és az Északmagyarországi Kőszénbánya Társulatnál, Baglyasalján termelési biztos. Megvalósult a 8 órás munkaidő is. Az igazságszolgáltatás korábbi szerveit megszüntették, az új szervek az ún. forradalmi törvényszékek lettek. A rendőrség és a csendőrség feladatát a Vörös Őrség vette át.
A hagyományos önkormányzati testületeket és közigazgatási szerveket megszüntették. Létrejöttek a régi képviselő-testületeknek, törvényhatósági bizottságoknak megfelelő községi, városi, járási, megyei munkás-, katona- és paraszt vagy földművestanácsok. Végrehajtó szervként funkcionáltak a 3-5 tagú direktóriumok, intézőbizottságok. Az első tanácsok spontán alakultak, majd később az 1919 áprilisában szervezett tanácsválasztások eredményei alapján alakultak meg. A választásokon minden 18 éven felüli férfi és nő szavazhatott, kivéve a nemesi származásúakat és az egyházi személyeket.
Salgótarjánban 1919. március 22-én alakult meg az ideiglenes direktórium, melynek elnöke a tanácsválasztásokig Bozó György lett. Rá egy napra, Balassagyarmaton kezdte működését a megyei direktórium dr. Somló József vezetésével. 1919. április 6-8. között zajlottak az országos tanácsválasztások. Balassagyarmaton 1919. április 7-én a községi direktórium dr. Kiss Lajos, a járási direktórium Motyovszky Pál vezetésével kezdte működését. 1919. április 8-án Szécsényben Bögözi Antal, Pásztón Cseri János, Salgótarjánban Priska Dezső vezetésével jöttek létre a községi direktóriumok. A Tanácsköztársaság alatt a direktóriumok vezették a településeket, és ezek mellett működtek a tanács tagjaiból választott különböző, rendfenntartással, illetve közellátással foglalkozó bizottságok is. 1919. április 14-én megalakult a Nógrád Megyei Direktórium dr. Somló József irányításával, tagjai többek között Balassagyarmatról Murár Lajos, Forgács József, Nagyorosziból Lamy István, Salgótarjánból Fehér Vilmos, Németh Gyula, Trajbiár Gábor, Verebélyi István, Szomszéd Mátyás István, Csizi József, Gólián András és Gacza Ferencné voltak. Április 25-én azonban erőszakkal eltávolították dr. Somló Józsefet, akinek helyére Murár Lajos került. A megyei kormányzótanácsi biztos, Frank Imre székhelyéül 1919. június 7-től Salgótarjánt, június 19-től Balassagyarmatot jelölték ki.
Az 1919 májusában és júniusában a csehek elleni harcok mellett egyre nyomasztóbbá váltak a gazdasági nehézségek is. Az Antant továbbra is fenntartotta a gazdasági blokádot, ami egyre jobban nehezítette a katonaság mellett a lakosság élelmiszerellátását. A hangulat romlásához hozzájárult a fehér pénz és a kék pénz körül létrejött fizetési anomáliák is. Az 1918-ban az Osztrák-Magyar Bank által Bécsben, majd az 1919-ben a magyar kormányok által Budapesten nyomtatott 25 és 200 koronás papírpénzek korabeli neve volt a fehér pénz, szemben a kék pénzekkel, az Osztrák-Magyar Bank háború előtt bevezetett bankjegyeivel. A fehér pénzeknek csak az egyik oldalán volt képnyomat, a másikat üresen hagyták vagy hullámvonallal díszítették. A nagyobb vásárlásnál szívesebben fogadták a kék pénzt, azonban a hivatalos kifizetések csak fehér pénzben történtek meg.
Hiába volt sikeres az északi hadjárat útja 1919 júniusában, az első és a második Clemanceau-jegyzékek feltételei miatt a Vörös Hadsereg kiürítette a Felvidéket. A kül-, a belpolitikai és a gazdasági nehézségek együttes hatására a Forradalmi Kormányzótanács 1919. augusztus 1-jén lemondott.
1919. augusztus 1-jén megalakult az ún. szakszervezeti kormány Peidl Gyula vezetésével, amiről táviratban értesítették a direktóriumokat: „ Az antanttal kötött megállapodás alapján a szakszervezetek vezetőiből munkáskormány vette át a hatalmat. A fennálló munkásközigazgatási szervek érintetlenül végezzék munkájukat. Legfőbb feladata a rend fenntartása, e végből a legszigorúbb statárium hirdetendő ki.” A Peidl-féle kormány visszavonta a tanácsköztársasági rendeleteket és az állam megnevezése ismét Magyar Népköztársaság lett. 1919. augusztus 8-án a megyei direktórium átadta a hatalmat Nagy Mihály alispánnak. <<< vissza